2008. augusztus 24., vasárnap

3 hetesen

Ma 3 hetes Bálint. 2,5 hét alatt, mióta itthon vagyunk, hízott 1 kg-ot. Tegnap ugyanis 3630 gramm volt. És 700 grammot evett, ami 7 dl tejet jelent. Ha ennek a térfogatát nézzük, már érthető mitől lett pocakos. :-) Ráadásul pár napja 6 helyett 7x eszik egy nap. Pedig a tendenciának pont fordítottnak kéne lennie, nem?

A 3. hét sok újdonsággal szolgált. A hét elején 2 délután kint aludt az erkélyen. Aztán a 3. nap megvolt az első séta is:

A kép csalóka, mivel a fenti módon - azaz Bálint a babakocsiban, lelkes szülők tolják - csak az út felét sikerült megtenni. A szűnni nem akaró sírás miatt az út számottevő részét Tóni ölében töltötte. Ez a 2. sétánál sem volt másképp.

A sírás dolog itthon is jól megy. Ha éppen nem éhes, nem feszül a hasa, de mégis dráma van, akkor a legváltozatosabb eszközöket szoktuk bevetni:

  1. plüssállatka ami zenél ha meghúzzák a farkát. Erre elég jól figyel, hallgatja.
  2. furulya. Apa furulyázik. Ez is jó, de fárasztó (nem a bébinek).
  3. zenélő-forgó akármi. Ezt tegnap szereztük be. Annak ellenére hogy kb 20 cm-re van tőle, ma sikerült észrevennie, kb 2 percre
  4. játszószőnyeg feje felett logó lényekkel. Ehhez még kiskorú. Pár hét múlva újra próbálkozunk.
  5. ölben hordozás.

Sajnos hosszabb távon csak az 5. pontban megnevezett eszköz hatásos. Az is legjobban Tóninál. Már többször megfigyeltem, hogy ha az én ölemben van, akkor előbb utóbb kaját kér. Még akkor is, ha fél órája evett utoljára.

Holnaptól kettesben leszek itthon a bébivel. Anya hazautazott, Tóni megy dolgozni. Hát kíváncsi leszek. Igazából nem a napközbennel van a baj (most is már 4 órája alszik), hanem a hajnali szopizás utáni nyűgös órákkal, amikor is eddig Tóni volt szolgálatban. Én aludtam. :-)

2008. augusztus 18., hétfő

Lassan belejövünk

Tényleg létezik babaillat! Már a kórházban is elvarázsolt, olyan édes kis illata van Bálintnak. És selymes a bőre. Bőre alatt most a husi is növekszik már, sőt egyenes tokás már a fiú.
Van egy mérlegünk és egy kis füzet. Ebbe írjuk fel, mikor mennyit evett. Két hetesen, pontosabban 15 naposan mértük: 3350 gramm volt. Talán 3 hetes korára elérjük a 3,5 kg-ot. Súlya alapján most napi bő 500-ra lenne szüksége, de inkább 600 körül eszik, ebből kb. 500 tejci, 50-100 gramm tápit kap, de talán enélkül is meglenne.
A 2. hét elteltével lassan kialakult egyfajta napirend. Ami azért persze minden nap egy kicsit másképp zajlik. Délelőtt és kora délután általában jó fiú, eszik és alszik, sokat tud szopizni is. Késő délután kezdődik a nyűgösség, sokszor olyankor az esti fürdetésig nem is alszik, legalábbis nem egyedül az ágyában, hanem pl. a nagypapa / nagymama karjaiban, mint ahogy tette már több estén keresztül. Köszönet érte. :-)

Aztán jön a fürdetés, amit keserves sírás kísér. A vízben már nem is annyira sír (miután most már melegebb fürdővizet kap, az elején valszeg túl hűvös volt neki), inkább a vetkőztetés, olajozás az amit nem szeret. Érdemes nézni a kezeket:

Fürdés után kaja, alvás. Ekkor (kb 10 óra) én is lefekszem vele, mert 1-2 illetve 5-6 óra körül újra eszik. Sajnos azonban az éjjeli etetések után nagyon nyűgös, nem akar elaludni. Ilyenkor szerencsére apuka is beveti magát, én visszafekszem. De ennek köszönhetően sokszor mindketten éjszakázunk. Pedig az első napokban nem volt ez így, valamiért most mintha nem mindig tudná, hogy éjszaka van.
Egyébként Bálint mászik. Nem tudjuk pontosan hogy, de percek alatt kiságy sarkaiba tornássza magát, a feje alá tett pelust letarolva, valahogy így:A védőnő szerint ez azért van, mert az anyaméh után most túl tágasnak találja a kiságyat és ezért bevackolja magát. Hát ha ezt tudom, nem költünk 70x140-es ágyra, elég lett volna a 60x120-as is. :-)




Augusztus 10 - Egy hetesek vagyunk

Augusztus 10-én vasárnap volt Bálint egy hetes. E jeles alkalomból apukája hozott egy kis tortát, amit az ünnepelt mély alvása alatt a szülök és a nagymama elfogyasztott az egészségére.

Két hetes torta már nem volt, de egy hónapos lesz...


Az első napok itthon: hízunk

Bálint 3040 grammal született augusztus 3-án. 6-án este itthon megmértük: 2690 gramm. Ez több mint 10%, ami elvileg még elfogadható lett volna. Meg is látszott szegénykémen: a babákra jellemző hurkácskák helyett neki csontos volt a feneke és lötyögött már a lábán a bőr. Másnap délelőtt jött a gyerekdoki és ő is kiadta a parancsot: etetni és hízlalni. Rövid szopi után pótlást kell adni. A szopi azért kell, hogy rövid ideig tartson, mert abban annyira kifárad, hogy bealszik, holott nem evett eleget.
Az első héten nagyon jól teljesítettük a fenti utasítást: 430 grammot hízott. Utána kedden, augusztus 12-én este ugyanis 3120 grammot mértünk. Ezzel a születési súlyt meg is ütöttük. Doki bácsi meg is dícsért minket, de továbbra is hangsúlyozta elveit - ami minden egyes ponton ellent mond a Kismama újságban és egyéb ma divatos fórumokon hangoztatott elveknek. A doki szerint ugyanis:
  • hason fektessük Bálintot (szerinte ugyanis mindig balra hatja a fejét és ez háton fekvésnél gond, mert deformálódhat a koponya, mert hátul még nem olyan szilárd; s egyébként is az emlősök csecsemői hason fekszenek, a csecsemőhalál - hason fekvés összefüggés pedig hülyeség)
  • külön szobába altassuk (most együtt alszunk), de legkésőbb az 1. hónap végén tegyük át
  • ne igény szerint szoptassam, hanem 3 óránként, de akkor ne csak 40-50 grammokat egyen, hanem lakjon jól.
  • rövid ideig szoptassam és megadott idő alatt nem szopizik eleget, adjunk neki pótlást (lefejt anyatejet vagy ha nincs akkor tápszert), hogy megkapja a megfelelő mennyiségű kaját és hízzon.
Gyerekdokink egyébként a Kerekes családban másik 4 gyereket már istápol mindenki nagy megelégedésére. Végülis azt mondja, hogy másképp is lehet, de a gyereknek mindegy. Ha pedig neki mindegy akkor végülis tényleg jobb lehet a szülőbarát megoldás.

Jövünk haza!

A nem evés, a sárgaság miatt aggódtam, hogy nem engednek haza, de vélhetően helyhiánynak köszönhetően ez megoldódott. Augusztus 6-án szerdán délelőtt megkaptuk a zöld a jelzést: délután MEHETÜNK HAZA! Gyors telefon haza. Tóni nem volt épp a helyzet magaslatán, köszönhetően kedd esti tejfakasztó megapartinak, ahol a büszke papa saját bevallása szerint is nagyon elázott. Szóval erősen másnaposan próbálta fejébe vésni, mit is kell behozni a kórházba: ruhát a gyereknek (ez már össze volt készítve), ruhát nekem stb.
Szegény bébin lötyögtek a bekészített ruhácskák, de legnehezebb diónak mégis a sapka bizonyult. Két sapkát is vittünk, egyikről már a kórterembe beláttuk, hogy nem fog rajta maradni, a másikról is kiderült menet közben hogy nagyon gyorsan le tudja vakarni magáról, de legalábbis elérje, hogy a fülvédő része a szemét takarja el.
A hordózót alkalmatlannak nyilvánítottuk arra, hogy beletegyük Bálintot, ezért mózesbe hoztuk haza. Hazaérve nagy meglepi fogadott minket: a lakás fel volt díszítve és az asztal tele volt ajándékkal. Augusztus 6. nemcsak arról híres, hogy hazajöttünk, hanem aznap volt a 3. házassági évfordulónk. (Én anno egyébként aznapra számoltam ki a szülés időpontját, a védőnő által kalkulált augusztus 4 helyett.) E kettős alkalomból kaptam egy láncot három köves medállal, jelezve a családbővülést. :-) Pár napig lelkesen hordtam a csodaszép láncot, de miután megtudtam miből van, nem mertem hordani a "szürke hétköznapokon" és bekerült a páncélba. :-)

Tejfakasztó party

Miután a kihevertem a szülés fáradalmait és szorgosan látogattam Ágit és Bálintot a kórházba, hétfő délután tejfakasztó parti szervezésébe kezdtem kedd estére.
Nem bonyolítottam túl a dolgot, oda szerveztem, ahonnan gyakorlatilag szülni mentünk. VB megadta a számot, és az érintettek többsége telefonon már a szervezés kezdete előtt érdeklődött, hogy akkor mire is számítson.
A keddi napom elég zsúfolt lett, miután továbbra is látogattam a családot, de közben jártam a bevásárló központokat a megfelelő házassági évfordulós ajándék megtalálása és a családegyesítés megfelelő díszítésének beszerzése érdekében (kösz Edinának az Andrássy úti boltért), majd elmentem a gyerekdokihoz, aki felírta a megfelelő pakkot, ami egy újszülött ellátásához kell. (Mint kiderült a teljesen kezdő szülőknek nem kielégítő a pakk, mert pl. steril vatta, cumis üveg, olaj, gézlap meg ilyenek nincsenek benne, amiket aztán egyesével a következő napokban szereztünk be :-).
Mire hazaértem már jött is Kovács Laci, Vida Gabesszal és indultunk is a tett helyszínére, a jól ismert Pasaréti úti Sport kocsmába. Petangot persze gondosan előkészítettem, azt vittem magammal, most már harmadszor.
Szerencsére nagyon sokan eljöttek (voltunk szerintem 30-40-en), amire nagy szükség is volt, mivel Bálint babánk egyáltalán nem tudott szopizni se hétfőn, se kedden és csak fogyott szegénykém.
Én mindenkivel megittam a magamét, aminek eredményeként nem tudom, hogyan is lett vége a partinak, de az biztos, hogy jól sikerült, amit még a közeli bokrokkal is alaposan megbeszélgettem (itt valaki támogatott a tárgyalásokban, de nem tudom ki volt az).
Reggel Ági SMS-ére keltem (Pizsiben, fogmosva, ahogyan kell), miszerint jöhetnek haza (ez valamikor nagyon korán volt, mert a kórházban korábban kel a nap) így a küldetés teljesítésének kellemes tudatával (még kedden este jött a hír, hogy végre evett valamit a gyerek, de sajnos, azt már nem tudtam elolvasni kedden, így ezt is szerda reggel kaptam meg) tovább pihegtem. Később kiderült, hogy a Kovács, Vida páros szállítmányozott haza is, akinek ezúton is köszönet...
Később rájöttem, hogy nem vagyok azért olyan jól, ezért megnéztem alaposabban mi is van a WC-ben. Próbáltam hidratálni, de nem sok sikerrel így lassan felmerült bennem a gondolat, hogy nem fogom tudni hazaozni a családot délután. Pedig még rengeteg tennivaló volt előttem. Na ezek java része kimaradt, cserébe 11-körül bepróbáloztam egy felkeléssel, sétával egybekötve (patikába kellett mennem, Bálintnak valami kenceficéért).
Séta jót tett, lassan rendeződött a kép, így felnőttem a feladathoz, feldíszítettem a lakást és megindultam a kórházba.

Kórházi napok

Az ÁEK gyermekágyas osztálya nem egy wellness hotel, de nem is ezért van ott az ember lánya, fia. Bébik az első éjszakát bent töltik az újszülött osztályon (megfigyelik hogy mennyire jól tudtak alkalmazkodni a méhen kívüli élethez), egyébként pedig rooming-in van, azaz 24 órában kint vannak mamákkal . Napi 2x - orvosi vizsgálatra és fürödni - viszik el őket.

A 0. napunk elég nyugis és rövid volt, mert a baba csendes volt és egyébként is csak rövid ideig volt velem. A szülés után külön transzportíroztak minket át az új szobába, de a bébi útközben valahol lemaradt és csak 2 órával később kerültünk össze. Este pedig fürdés után - az említett első éjszakára - bent tartották az újszülött részlegen.

A pokoli zaj - a Dózsa György út forgalmának zaja eltörpült a csecsemősírás és az éjszakás nővérek által bömböltetett Juventus rádió mellett - ellenére én aludtam, mint a bunda. Nemcsoda, hiszen előtte röpke 40 órát voltam fent. Másnap, hétfőn hajnali 5.40-kor hozták a bébit egy Tesco-s bevásárlókocsihoz hasonlító szerkezetben.




A hétfő nyugisan indult. Lassan már le tudtam ülni is és farkas éhes voltam. Ettem egész nap. Bálint baba jó volt délelőtt, nézegetett kicsit, de főleg aludt. Délután aztán megváltozott a helyzet. Egész délután és este vigasztalhatatlanul sírt. Mint utólag - a súlyvesztésből következtetve - nagy okosan rájöttem, szegény gyerek iszonyú éhes volt. Mivel nem tudtam vele mit kezdeni és még mindig nagyon fáradt voltam, szégyen szemre úgy döntöttem, hogy jobb lesz neki éjszaka ismét a nővérek kezében, mint a béna anyukájával. Így este 10-től reggel fél hatig bent volt az újszülött osztályon, ahol kapott életmentő vizet, persze cukrosat. Kedden már sárga volt a drágám. De szerencsére minden délelőtt azt riportálta az újszülött gyógyász, hogy minden rendben a gyerekkel.

A csecsemős nővérektől többször kértem segítséget, és általában tényleg jöttek és segítettek. Így lassan megvolt az első önálló pelenka csere (magzatszurkos kakit baromi nehéz lesikálni a gyerek fenekéről), köldökcsonk ápolás és mellre tétel is. Ez utóbbi volt persze a legnehezebb.

A gyermekágyas szobák 3 személyesek, azaz 3 anyuka, 3 gyerek (kivéve persze ha valakinek ikrei vannak ... :-) ). A mellettem lévő ágyon egy Ági nevű lány volt a második babájával, aki Bálinthoz képest óriásbébinek tűnt a maga 4 kilójával. Szóval Ági az első perctől kezdve lelkesen próbálta szopiztatni a babáját. Az, hogy ő kitartóan próbálkozott, hangsúlyozta ennek fontosságát és közben ő is bénázott a 2.babájával is, azt erősítette bennem, hogy ez tényleg csak idő kérdése. És tényleg az volt.

Bari doki is nagyon lelkiismeretesen minden nap bejött hozzám. A hazajövetel előtt mondtam neki, hogy minden rendben van, kivéve hogy a jobb oldalam gémberedett (nem igazán zsibbadt, hanem mintha elaludtam volna). Na erre ő egy kicsit megijedt. Ezt abból gondolom, hogy egyébként elég laza, de most egyből utánajárt kivizsgálási lehetőségeknek és jobb híján írt beutalót a neurológiára és mondta, hogy még aznap menjek el. Ödémát emlegetett az EDA miatt.

A bébivel azonban nem akartunk elmenni a Honvéd Kórházba (oda szólt a beutaló), így őt hazahoztuk (erről még később részletesen). Na de a kórházi bepakolásba és hazajövetelbe én úgy elfáradtam, hogy aznap már nem bírtam menni sehova. Summa summarum végül nem mentem azóta se el neurológiára, csökkenő módon de azóta is érzem a jobb oldalam. A gyerekdokink is megerősítette: ödéma keletkezett a szúrás miatt és pár hét a felszívódási ideje. Remélem így lesz.

2008. augusztus 17., vasárnap

A szülés

A nagy nap augusztus 3-án (vasárnap) volt, de feltehetőleg augusztus 2-án (szombat) kezdődött.
Szombat "reggel", ami igazi Ági&Tóni reggel volt (tehát 11.30 lehetett), felkeltünk és megindultunk a MoM-ba reggelizni. Ági már hajnali öt óta érezte, hogy fájdogál a hasa, de ez amolyan folyamatos hasfájás volt, nem az x percenként ismétlődő és még elég jól is tűrte őket.
A MoM-ban a francia pékségben hatalmasat reggeliztünk, majd bevásároltunk. Itthon aztán pihegtünk, főztünk egy komolyabb adag kelkáposzta főzeléket és készültünk este a Sport kocsmába a Pasaréti útra. Le is mentünk, ezúttal vittük magunkkal a Petangot is (de persze a játék megint elmaradt). A srácok (VB vezényletével) kb. 8-tól folyamatosan a pizza rendelésről beszéltek, amiből végül olyan 10 felé tényleg rendelés lett, de mi 11 magasságában elindultunk haza. Kicsit szomorkás voltam, mert pont amikor kiléptünk a kerthelységből, akkor jött meg a pizza, fel is merült, hogy visszamegyünk, nyomok még egy szeletet, de aztán inkább hazavittem a családot – később kiderült, hogy ez jó ötlet volt.
Otthon aztán Ági összekészült a lefekvéshez (ez neki kb. 1 órát vesz igénybe - én olyan 3 perc alatt végzek a feladattal), már le is feküdt, talán a szemét is becsukta és már én is készülődtem követni, amikor megjelent és közölte "folyik a magzatvizem".
No a közepesen felkészült apukák ilyenkor nem biztosak benne, hogy most azonnal kell menni a kórházba, vagy van még idő, de nem volt gond. Ágival visszafeküdtünk az ágyba, bevittem a notebook-ot, megnéztem mit ír a szakirodalom (Ági persze tudta mi a pálya), azt rájöttem, hogy ettől még nem kell azonnal indulni (ha nem zavaros a cucc, akkor nyugodtan el is folyhat).
Megkezdtem másik feladatomat is: mértem a fájások gyakoriságát. No ettől aztán jól beijedtünk, miután az első mérés elég egyenletes 8 perces fájásokat mutatott. A doki azt mondta, hogy olyan 15 perces fájásokkal induljunk be a kórházba. A szülésznő olyan 10 percre mondta mindezt. No ezekről a 10 perces cuccokról lemaradtunk, cserébe elég gyorsan elértük a 4 perces fájásokat is (persze kiderült, hogy nem mértem valami jól, mert fájás elejétől fájás elejéig kellett volna mérni én meg a fájás végétől fájás elejéig mértem)....
Ekkor megnéztük, hogy minden megvan-e, amit a kórházba kell vinni. Ági persze előre mindent gondosan összepakolt, de most még eszébe jutott további pár dolog. Én egyből elkezdtem magamnak szendvicset csinálni, mert az éhenhalástól majdnem annyira félek, mint amennyire akkor a szüléstől.
Felmerül persze az is, hogy az ember miben megy szülni, én végül egy Adidas (igen, három csík van az oldalán) mackóalsóban mentem, ami amellett, hogy kint nappal 35 fok volt, mégis nagyon jó választás volt, mert persze később kiderült, hogy a szülőszoba a leghidegebb hely a városban. Áginak ebben az időszakban pontosan egy ruhája volt, ami még ráment (a szürke cucc), így ő abba jött (a lenti képen még kicsit más szerepben szerepelt ugyanaz a ruha, hiszen eredetileg egy esküvőre lett beszerezve :-)




Lényeg, ami lényeg, Ági fájásai csak nem múltak, még mindig 4 percnek hittük őket, így megkezdtem a tetemes felszerelés leszállítását a kocsiba (volt minden: telepakolt Wilson tournament tenisztáska - ezzel egész hetes síelésekre szoktam menni, úgy, hogy a sí szerkóm is ebben van benne, Krio szett az őssejt levételhez, kajás zacskó, stb.). Aztán Ágit is lekísértem. Egy fájással lejutottunk a kocsihoz (ilyenkor meg kell állni). Aztán elindultunk. Lehetett olyan 01:15.
Hála a meglehetősen jó időpontnak forgalom nem volt :-) Ilyen körülmények között 15 perc alatt elértük a MÁV kórházat, ami már nem is MÁV kórház, hanem ÁEK, vagy mifene.
Felmentünk a szülészetre. Persze csúcsszezon volt, az összes szoba foglalt volt, így 3-ad magunkkal vártunk az előtérbe, hogy legyen üresedés. Olyan 1 órát várakoztunk, így fél háromra volt saját szülőszobánk. Végre. Ági nagyon jól viselte az eseményeket. Elvitték vizsgálni, adatokat kérdeztek tőle meg ilyenek. Közben össze-össze rándult, ahogy a fájás jött. Kiderült, hogy egy ujjnyi a méhszáj, így igazándiból akár várhattunk is volna otthon, de jobb volt ez így.
Még be sem mentünk a szobába kérdezte az eredetileg választott szülésznőnk - aki véletlen pont ügyeletes volt és aki egyébként hivatalosan nem volt a választott szülésznőnk, mert egy héttel azelőtt megtiltották ezt a választás dolgot, azaz hogy szülésznők ügyeleten kívül bemenjenek - szóval megkérdezte hogy akarunk-e epidurált. Mivel még elég viselhető volt a helyzet nem akartunk (ő ezt nagyon elítélő tekintettel vette tudomásul).
Bementünk a szobába. Nem egy ikea szoba volt. Próbáltunk vajúdni. Áginak ez az alternatív vajúdás cucc nem annyira jött be szemlátomást. Üldögélt a labdán meg kapaszkodott belém, állt és guggolt is, de a legjobb az ágyban volt neki jól megdöntve, a kezem szorítva. Ezért aztán így vajúdtunk pár órát. A fájások egyre erősebbek lettek (volt valami gép, ami mutatta, hogy mennyire fáj, ezen olyan 30-cal indultunk, de aztán 80-110 között jártunk, ami miatt aggódtam, mert a nyomtatott papír 100-ig volt skálázva, így azt gondoltam ez nem jó hír, de mint kiderült ez normális.
Mivel csak az ügyeletes szülésznők nem voltak bent, cserébe a 8 szülőszobán 8-an szültek, ebből 6 császár lett végül, így gyakorlatilag ránk se hederítettek. Néha bejött a szülésznőnk, megállapította, hogy fáj, hogy a méhszáj szépen tágul meg ilyenek. Aztán 4 körül nem ment tovább, Ági kezdett kimerülni, a fájdalom meg csak erősödött, a méhszáj meg bő két ujjnál volt, így kértük az epidurált. Mivel az anesztes csapat nagyon elfoglalt volt (6 császár), így erre várni kellett majd egy órát, ami akkor azt hittük, hogy nagyon kemény volt, de később kiderült, hogy tévedtünk.
Valamivel 5 előtt megjött az anesztes csapat. A doki kiscsaj 24 órázott, reggel 7-ig tartott a műszakja, így nem kell nagy matek: 22 órája nyomta. A nővérke valszeg alaphangon is ezt a formáját hozza, a lényeg, hogy nem voltak valami szimpik. A kiscsaj nagy nehezen beadta a cuccot. Én ugyan Ágit fogtam elölről, hogy ne mozogjon, de már akkor látszott, hogy nincs a feladat magaslatán a doki. Aztán csak betalált, kivezetett, ragasztott, beadott valamit. Mondta fél óra és hat. Na állatira vártuk a fél órát, de nem hatott. A fájások meg csak jöttek, a méhszáj csak tágult.
Egy óra múlva, olyan 6-kor, látva, hogy Ági még mindig pokoli görcsbe rándulva vészeli át a fájásokat, reszket (hideg is volt, ki is merült addigra, a nem alvás meg alaphangon is megviseli, hát még így) és küzd, megint beadtak egy adagot. Akkor már feltűnhetett volna neki, hogy nem hat a cucc, amit ad, de ezzel nem törődött senki. Mi sem, mivel még soha nem láttunk szülést meg epidurális érzéstelenítést, ezért akár normális is lehetett volna, hogy ettől függetlenül fáj, de aztán később megtudtuk, hogy ez nem volt normális.
Olyan 7 körül vége lett az éjszakás műszaknak. Ági kapott még egy frissítést az epidurálba, de ekkor már nagyon szigorú volt a dokinő, már-már le lettünk baszarintva.
A legjobb dolog, akkor történt, amikor megjött a reggeli műszak. Ez sajnos azt is jelentette, hogy 7-8 között megint senki ránk sem hederített. A fájások jöttek, az intenzitásuk nem változott, cserébe Ági akkor már 7 órája állta őket, fáradt volt, eléggé remeget, de tartotta magát.
8-kor aztán kaptunk egy új ügyeletes szülésznőt, Irént. Ebben a pillanatban éppen 2-en szültek (Ági meg még egy lány, illetve volt egy program császár későbbre), erre a csapatra épp úgy 2 szülésznő volt, mint a szombat esti csapatra, ahol 8-an szültek és hárman kezdtek vajúdni... Ennek és Irén alap hozzáállásának hála aztán jóra fordult a sorsunk.


Első lépésben Irén látott már epidurával érzéstelenített, vajúdó nőt és tudta, hogy az nem így néz ki. Ezért kerített nekünk egy anesztes dokit, aki nem az volt, aki beadta a cuccot, mert ahogyan fogalmazott, "van akit van értelme hívni és van akit nincs". A dokinő megállapította, hogy ez az epidurál nem hat, majd megérkezett dr. Bedő főorvos is, aki hamar átlátta ugyan ezt a helyzetet. Az időközben befutott Barabás dokinkkal (ő a nőgyógyászunk) gyors konzultáció után megállapították, hogy a gyerek még nincs a szülőcsatornába, a méhszáj négyujjnyi, a kismama meg hulla fáradt. Erre Bedő doki azt javasolta, hogy szúrjunk újra és adjuk be újra az epidurált. Én ettől kicsit fáztam, Ági meg egyébként is nagyon fázott, de a doki elég meggyőző volt, így olyan 9 óra magasságába kiszedte az előző cuccot. Én csak fél füllel figyeltem, de az hamar kiderült nekem is, hogy az előző csapat teljesen félre ment a témával (olyan 10cm-t kellett volna bedugni a csőből, ennek a harmada sem volt benne, az is félre ment). Így az is világos lett, hogy a javán érzéstelenítés nélkül mentünk át, csak éppen az epidurál miatt korlátozott volt a mozgása Áginak, nem tudott a gravitáció segíteni, stb.
Szerencsére Bedő doki keze nem remegett, beadta a cuccot és láss csodát, mi is megtudtuk, milyen egy érzéstelenítés melletti összehúzódás - a gépet figyelve én észrevettem, Ági meg jelezte, hogy aha, sejti mit kell figyelni. Ez jó volt arra, hogy Ági kicsit pihenjen. A méhszáj még tágult egy kicsit, de a java már megvolt.
Az epidurál elég jól hatott, 1,5 órát kellene hatnia, de Áginak 2 órán hatott, pihent, néha még be is aludt. Itt értettem meg, hogyan is fordulhatott elő az egyik kispapával, hogy lement a büfébe és közbe megszületett a gyereke - ilyen állapotban egy 5 percre mondjuk én is magára mertem volna hagyni a csajt. Előtte nem.
Barabás doki a nagy lazulás közben megállapította, hogy a méhszáj már rendben van, de a gyerek még nem állt be a szülőcsatornába. Lejön összehúzódásnál a kis feje, de aztán vissza is megy. Na ezzel megint jól beszaratott minket, mert 11-ig adott határidőt Bálint babának, hogy forduljon be a fejével a csatornába, mert különben kiveszik onnan. Kicsit megijedtünk, mondtuk Bálintnak, hogy most már kapja össze magát.

11-re kiállt az érzéstelenítő hatása Ágiból, Bedő doki a megbeszélt 11 óra előtt 5 perccel már ott várt velünk (egyébként is gyakran megnézte mi a pálya, gondozott minket), megjött Barabás doki is, szülésznőnk, Irén is látogatott, sokat segített.


Barabás doki megállapította, hogy nincs még mindig lent a kissrác, de sokkal lejjebb van, így lehet mégis menni fog. Bedő doki fél adag érzésteleíntővel segített rá a témára, Barabás doki meg oxitocin-nal erősített rá az összehúzódásokra. Ezt valami gép adagolta.
A lényeg, hogy fél 12 körül Áginak szerencsére permanensé váltak a kitolási fájdalmai. Barabás doki jól megnézte, megint bizakodóvá vált - vártuk, hogy az epidurál hatása kimenjen (epidurállal nem lehet tolni, mert nem érzi az ember, hogy hol is tol). Na az 12-re ki is ment, Barabás doki mondta Áginak, hogy toljon egyet óvatosan. Ez olyan jól sikerült, hogy felkiáltott: "szülünk". Ez valami nagyon váratlan esemény lehetett, mivel semmi nem volt előkészítve. Hirtelen megtelt a szoba, minden szülésznő őrült tempóban tolta be a felszerelést, szerelte az ágyat, rendezkedett meg miegymás. Második tolásnál Barabás doki nagyon megdicsérte Ágit, aki mint kiderült istenien tol és egyébként is újult erővel vetett bele magát a szülésbe két takaróval betakarva, így mondta, hogy 5 tolással kint is lesz a gyerek. Igaza volt. Harmadik tolásnál már látszott a haja, negyedik tolásnál az orvosi team feladta a gátvédelmet és metszettek, az ötödik tolásra meg kijött Bálint feje, amit a szülésznő jó szakszerűen megragadott és ki is húzta a srácot. No ekkor volt 12.29 (vasárnap). Egy fájásra általában három tolás jutott (eddig), de ennél az ötödiknél Barabás doki azt kiáltotta: "na még egyet", ezzel a placenta is előjött, így nem kellett többet tolni. Ági szuper hősies volt, nagyon ügyes volt, kitartó.
Bálint baba csuda szép volt. A feje el volt kicsit deformálva, de nem volt piros, szép volt a bőre, az egész gyerek tiszta magzatmáz volt. Összességében nagyon csinosan jött világra. Amint kijött jól elbőgte magát, amire az újszülött osztályos nővér rákontrázott, jól kikotorta a száját az ujjával meg a környéket, miközben felkerült rá a köldök csipesz. Olyan pokoli tempót diktáltak a csajok, hogy mire felocsúdtam a köldökzsinór már el volt vágva és ezerrel vették le az őssejteket a Krionak. Sebaj, gondoltam. A következő pillanatban Bálint már fent is volt Ági mellkasán. Ott kicsit megnyugodott - vagy kifulladt, mert életében nem visított még ennyit :-)
Ágit jól ellátták, aztán kis idő után a gyerek doki mondta, hogy megvizsgálják a kicsit, aztán visszaadják. Ágit vizsgálták (placenta szépen egészben kijött), sebét ellátták, meg miegymás, én meg elmentem a gyerekkel, megnéztem vele mit csinálnak. Kicsit letörölgették - magzatmázat nem bántották.

Megmérték a súlyát - 3040-et mutatott a mérleg - meg a hosszát - 49 centi. Aztán szépen kiszívták porszívóval a száját, orrát, ez utóbbit többször is, mert elég rendesen szörcsögött a gyerek. Amint ezzel készen lettek megkapta első pelusát,

betették a pólyába, rátették a karszalagot aztán már vihettem is vissza Áginak. Amíg Ágin dolgoztak, addig én tartottam, aztán oda tettem mellé. Gyerek készen volt, mint a mateklecke. Nézelődött, becsukta a szemét, de nem sírt. Megpróbáltuk mellre tenni, de állati ügyetlen volt az összes résztvevő. Bálint a fejét hátra szegezte, majd onnan indított támadást, de így ugye nem megy a dolog, közben a pólya miatt nem lehetett közel tenni a gyereket Ági pocijához, na szóval hárman sem tudtunk semmit értékelhetőt összehozni - mint kiderült ez normális, a szobatársaknak se ment, egyiknek sem.
Olyan 3 óra magasságában aztán elvitték a babát és kicsit később Ágit is. Átmentünk a szülészetre - vicc, de a belgyógyászaton vezet át az út, ott tolják a babákat letakart babakocsiban meg a kismamákat is. A belgyogyón a paciensek többségéből csövön jön ki a cucc, ennek megfelelően felemelő látvány az osztály...
Ági eléggé el volt fáradva, így aztán lepihent. A boldog nagyszülők pár órával később megjelentek a kötelező húsleves és gyümölcs kombinációval, én pedig még a forma1-es csúcs előtt hazamentem - az, hogy ilyen állapotban lehet vezetni, egy sörrel meg nem, az egy vicc, de végül nem ütöttem el senkit és a kocsit sem csuktam meg (bár minden piros lámpánál be kellett hunynom a szemem).
No ez volt hosszan a szülésünk :-)

A terhesség - pocak fejlődés és félelmek

A terhességet Ági nagyon jól viselte. Teljesen zökkenőmentesen haladtunk előre (szerintem). A pocakja szépen fejlődött:



A szülés előtt kifejtette, hogy furcsa lesz ha már nem lesz terhes, mert már olyan régóta az, hogy teljesen hozzászokott.
Azért Bálint baba okozott némi aggodalmat is a szüleinek! Május 13-án még egyáltalán nem volt befordulva, sőt, éppen harántfekvésben tengette napjait. Erről akkor az alábbiak szerint vélekedtünk:



Összességében gyorsan eltelt a kilenc hónap és egyszer csak azt vettük észre, hogy össze vagyunk pakolva és várjuk, mikor kell mennünk a kórházba!

2008. augusztus 16., szombat

Kezdet

No, a mai napon elkezdtünk blog-ot írni. Minden kezdet nehéz, ezért lehet, hogy a mélyebb szántású bejegyzésekkel még várunk... Blogunk készítését elsősorban szintén bloggoló (vagy hogyan is kéne írni) barátaink inspirálták (Pomogács Adél és Áron, Boga család, Dene illetve Marci baba)! Köszönet érte...