2008. szeptember 29., hétfő

Először

Az "első"-kre és "először"-ökre általában emlékszünk. Ezen a héten elég sok ilyen történt. Pl. én Bálint születése - sőt a terhesség eleje - óta először fürödtem (mármint meleg, habfürdős vízben ücsörögve kádban), mindenki megnyugtatására: zuhanyozni azért szoktam.... Először elővettem a mostanában mellőzött szempillaspirált stb.

Bálinttal először utaztunk kettesben autóval. Anyósülésen ült mellettem a hordozóban, amit most már rendszeresen használunk. Bálint fogadta az első "hivatalos" látogatókat is (azaz nem rokont és nem egyéb okokból feltévedt barát látogatót), Kriszta és Endre személyében, akik gyakoroltak egy kicsit a decemberi babájukra:
Először voltunk látogatóban nem a nagyszülőknél: nevezetesen az unokatesóknál. Bálint még csak 8 hetes, de már van egy unokhuga! A látogatás egyébként nem hagyhatott benne mély nyomokat, mert végigaludta, pedig este, a délutáni etetés után soha nem szokott aludni, főleg nem 3 órát egyhuzamban...

Egyébként el ne kiabáljam, de egész jól alakulnak az éjszakák és a napirendünk. Már csak 5x eszik Bálint: 4, 8, 12, 16 és 20 óra körül. Azaz kb. fél tíztől hajnal 4-ig alszik, de egyszer volt, hogy csak 1/4 6-kot ébredt meg. Aztán kb. 8-ig még visszaalszik, így az éjszakai felkelés egy körben megvan. Egy evést jellemzően 40 és 60 perc között zavarunk le. Ma éjjel 30 perc alatt megvolt a 180 gramm, de tegnap délután 70 percig is elnyammogott kevesebben. Napi 4,5 óra szopi-idő. Egy félállás.

A héten a két egészségügyi intézményt is megjártunk: a Budai Gyermekkórházat UH miatt, majd a Szemklinikán, ahol végül a könnycsatorna mosás alapos indok és szülői érdeklődés hiányában elmaradt, de megtudtuk, mennyit és hogyan lát egy 2 hónapos csecsemő. A nagyon kedved dokinéni ugyanis adott nekünk 2 lencsét, melyen keresztül tekintve reprodukálta nekünk, hogy mennyire élesen lát Bálint. Röviden: kicsit rosszabbul mit én szemüveg nélkül.

2008. szeptember 22., hétfő

Mozgásban

Eddig a hétig Bálint csak rövid ház körüli sétákon (amit jellemzően ölben tett meg, mert a babakocsi még nem a barátja) és egy nagyszülő látogatáson vett részt. Az elmúlt napokban azonban mobilizálódtunk. Csütörtök este Bálint McDonaldsban volt egy sajtburger menüért (apja fia), a MOM Parkban. Összesen kb. 150 métert volt babakocsiban, de a bevásárlóközpont monoton háttérzajaira egész jól megnyugodott.
Ezen igazán kisbabás program sikerén felbuzdulva a hétvégén vásárolni is mentünk. Gondoltuk most levegőzzön is a gyerek és mégse a légkondit szívja egy bevásárlóközpontban, így az Outletbe mentünk, ahol a bébi egész jól aludt kint a levegőn kocsiban, közben meg mi felváltva bementünk egy-egy boltba. Pont mikorra megtaláltuk Tóninak a megfelelő őszi kabátot, akkor tört ki a botrány és tartott is hazáig.
Nemcsak Tóninak kellenek új cuccok, hanem Bálintnak is, ugyanis az első ruhácskáit kinőtte (már nem tudtam bepatentolni a tuti Tesco-s Newborn rugikat) és ráadásul tartja magát a zimankó, amire egyáltalán nem készültünk. Pl. levegőztetőzsák, meleg sapka stb. még hiányzik a készletből. Egyenlőre pulcsiban - és az egyik hálózsákjában - szellőztetjük a gyereket:
A shoppingoláson kívül meglátogattuk és megünnepeltük Bálint legifjabb nagybátyját, aki most töltötte be a 18-at. Íme a nagykorú a kiskorúval:

2008. szeptember 21., vasárnap

A minap Ági egyedül hagyott minket fiúkat, így volt időnk kipróbálni Bálint egyik gadget-jét. Sajnos még nem egy iPod touchra vagy a egy ferrari f480-asra kell gondolni...
Beleraktam a babahordozójába :-) Peg Perego - hibátlan, megy a babakocsihoz meg az Ági kabátjához is (valamelyikhez)!
A kórházban is már velünk volt, de úgy veszett el benne a 2,7kg-os Bálint fiúnk, hogy végül inkább nem raktuk bele. Jelentem 4,5kg felett működik a dolog!!!
Csináltam róla egy videót, aminek a másik érdekessége, hogy közben Bálint kakil egy nagyot, de kivételesen a peluson kívül nem volt más érintett a dologban (szemben az előző napi produkcióval).

2008. szeptember 15., hétfő

Újszülöttből csecsemő

Tegnap magunk mögött hagytuk az újszülött korszakot, azaz Bálint 6 hetes lett. Nagyon megnyúlt, persze a centivel nehéz lemérni mert kapálózik, de megint le is mázsáltuk: 4580 gramm. Íme a hurkák:
Nézeget, figyeli a színes figurákat az ágyában, persze csak relaxált állapotban, azaz ha nem éhes, nem fáj a hasa és még nem unta el magát. Most már megy nevetés is (nemcsak álmában, hanem tudatosan is) és a magánhangzókat elkezdte szorgalmasan gyakorolni, úgy mint: Á, Ö, E. Kedvenc "szava" az ehehe-ehehe-ehehe. Ezt akkor adja elő, amikor egy sírás után megnyugszik. Nagyon vicces. Néha utánzom, én is mondom vele. Erre Tóni mondta, hogy ne csúfoljam a gyereket. :-)
Bálint a pattanásos serdülő korszakból a kopaszodó úr korszakba lépett. A fején körbe kihullott a születési haja, de van belőle még a tarkóján és a feje tetején, amiből komoly punk sérót lehet fésülni. Kiságya és a rácsvédő tele van a hajával egy jól meghatározott nyomvonalon, ahol mozgolódik és tekergeti a fejét.
Egyébként pelenkatesztelést végzünk. A Babylove-ot már az 1-es méretnél az első napokban kiejtettük a versenyből (van egy csomó, nem kell valakinek?), mert a 3-ból 2x pisis lett a gyerek hasán a ruha. Most a Huggies, Libero és Pampers 2-es méretét teszteljük, eddig az utóbbi a befutó. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne tudott volna nagypapa ölében egy akkorát kakilni szombaton, hogy még a Pampers se bírta. A háta közepe is olyan lett, s amikor a 4. törlőkendőt vettem elő, mert időközben a vállára is került belőle valahogy, akkor eldöntöttük: fürdetünk.
A fürdetés már egész csendesen zajlik, az első sokkoló élményeken a bébi túltette magát, s már nem is fázik, hisz ki van bélelve.
A 6 hetes kor betöltésére visszatérve: el kell kezdeni a bébit a kötelező szűrőviszgálatokra vinni. Eddig kétszer szállítmányoztuk őt kocsival: a kórházból haza és a nagyszülőkhöz. Úgy, hogy a mózest beszorítottuk a hátsó ülésre. A hordozó szerintem teljesen alkalmatlan egy újszülöttnek, nyeklik-nyaklik benne. Na de most már talán megizmosodott annyira, hogy ezt is kipróbáljuk.

2008. szeptember 8., hétfő

Külön szobában

Az elmúlt napok kómásan teltek az össze-vissza alvások és nem alvások miatt. Bálint ugyanis - leszámítva a normálisnak tekinthető éjjeli kajálásokat - hangosan alszik. Azaz nyögdécsel álmában. De csak éjjel! Ettől elég nehéz aludni, ami miatt Tóni is forgolódik. Emiatt pedig nyikorog alatta az ágy, emiatt pedig már én se tudok aludni. Így jól elszórakoztatjuk egymást ejazskánként. Így részben saját indittatásból, részben megfogadva a gyerekdoki tanácsát tegnap Bálintot átköltöztettük saját szobájába. Az ott lévő nagyobb kanapét kipateroltuk, vettünk egy kisebbet, ami mellé befér a kiságya. Kiságyat persze szét kellett szerelni, mert egyben nem fér be, illetve ki az ajtón. Szóval a hétvége szereléssel, pakolással telt.
A kisággyal bővült gyerekszobát még nem fotóztam le, majd ha fent lesz a falvédő is meg ilyenek. Helyette íme egy kép az oldalra fordulós mutatványról, amit úgy ad elő, hogy háton fekve megriad valamitől, kezeit hirtelen rézsut magastartásba rántja és a valamelyik irányba megborul. :-)
Hogy tegnap estére - 5 hetesen, 4280 gramm rekordsúllyal - megérett e külön alvásra azt nem tudjuk, de mindenesetre az első külön töltött éjszaka zökkenőmentesen lezajlott. Egyébként az együtt alvás az utóbbi hetekben is csak elég korlátozottan valósult meg, mert az első éjszakai ébredés / etetés után a nappali közepén elhelyezett babakocsiba tettük le és abban aludt.
Beszereztünk egy bébiőrt is, gondolván hogy majd ezen keresztül hallgatjuk mit művel a másik szobában. Na ez több fokkal rosszabb, mint a bébi nyögdécslését közelről hallgatni. Ez egy kínai gyártmányú radiós adó-vevő, ami olyan hangot ad ha jelt kap, mint a taxisok rádiója (az elsőre kiválasztott hullámhosszan be is szólt egy taxis kollega). Úgyhogy valami digitálisat kell beszerezni.
Egyébként éjjel 1x vagy esetleg 2x kel fel. És ha túlteszem magam azon az elvi és gyakorlati megrázkódtatáson, hogy a 6 órás etetés már nem éjjelinek számít, azaz hogy 6-kor felkel és evés után nem alszik vissza, akkor menedzselhető a dolog. Így fordulhat elő, hogy hétfő reggel 8:18-kor blogot írok...
Miután ma őszi borúval és esővel köszöntött be az új hét, eszembe jutott egy fontos kérdés. Az óraátállítások kapcsán már tapasztalatot szerzett szülőket kérdezem: a téli időszámításra való átállást hogyan adod be a gyereknek?

2008. szeptember 1., hétfő

4 hetesen

Az elmúlt egy hét úgy eltelt...
Na de ha mivel a "3 hetes" bejegyzést a kilókkal kezdtem, akkor most is legyen így: 4020 grammot mázsáltunk tegnap, pont 4 hetesen. Pár napja nem kap pótlást, még nem halt éhen. :-) Szemmel láthatóan nő a gyerek. Lassan elő kell venni az 62-es ruhácskákat. Vettem anno jópár ujjatlan és rövid ujjú 56-os body-t (mondván, hogy nyár lesz). Na ezek egy része érintetlenül fekszik a fiókban. Merthogy a mi gyerekünk fázik 26 fokban is, a hosszú ujjú rugdalódzó a nyerő.
A kezei is nőnek, meg úgy mindene. Egyre többet és kitartóbban figyel, sőt tegnap megragadta a kanalat (amivel a D-vitamint lapátoltam be) és a zenélő plüss szúnyogot is (legalábbis szerintem szúnyog, dagadt szúnyog). Telepakoltuk az ágyát színes cuccokkal, lecseréltük színes figurásra a rácsvédőjét. Így most kaja után kb 7,6 percet csendben el szokott nézelődni. Ha még zenélünk is hozzá, akkor ez akár 10 percre is felkúszik.
A fürdés továbbra is mumus. Olyannyira, hogy a múlt héten 3x nem fürdettünk (másik 4 napon azért igen), mert átaludta a fürdetést. Nem szokott 5 órát aludni egyben, de a múltkor is elaludt 7-kor és éjfélkor ébredt. Na persze éjjel tartotta a 3 órás ébredési ritmust. Tóni szerint direkt csinálja, mert nem szereti a fürdést. Tegnap aztán beszigorítottunk. 10-kor felébresztettem és mentünk fürödni és enni (még egy étkezés is hátra volt). Ennek az lett a vége, hogy végre nem sírt a fürdetésnél (mert félig aludt) és alig evett (mert félig aludt).
Ma újra próbálkozunk. Fontos lenne a fürdés, de legalábbis az arcát le kell mosni a fürdetőkrémmel, mert kiütéses a drága. Pontosabban úgy néz ki, mint egy pubertás korú.