2011. július 10., vasárnap

Bálint és az ugrálás

Bálint Alsópáhokon kapott rá az ugrálásra igazán, ahol volt trambulin és gyermekünk gyakorlatilag a végkimerülésbe ugrálta magát rajta.



Azóta felkapott lett az ugrálóvár is, amit Tatán ismert meg, de erről nem készítettünk felvételt. Azóta Bálintba időről-időre felmerül, hogy menjünk ugrálóvárba. Ez annyira erős igényként jelentkezett, hogy a neten megnéztem és találtam az Új Buda Centerben egy ugrálóváras mega játszóházat, ahová múlt pénteken el is mentünk (mi fiúk kettesben). Maga a hely nem igazán jött be, jó ugrálóvárak sem voltak, azok is le voltak lakva, lyukasak és nem Bálintnak valók, de ezzel együtt gyermekünk igazán jól érezte magát.



Az egyik legígéretesebb vár egy óriás csúszda volt. Amire fel kell mászni és aztán jó nagyot lehet csúszni. Tatán is ilyen van, csak nem ennyire meredek és nagy. Az Bálintnak nagyon bejön. Még a felmászást is élvezi. Sajnos ezen a giga csúszdán a harmadik lecsúszásnál történt egy kis baki (első alkalommal még nekem is fel kellett mennem - azt hittem összedől az egész cucc - a másodiknál nagyon néztem, hogy elkapjam, harmadiknál gondoltam már olyan jól megy, hogy videózok is :-).



Na többet ezen nem jöttünk le semmilyen felállásban. Szerencse, hogy voltak más játékok és így végül a végkimerülés itt is biztosított lett. Bálint hazafelé közölte az első piros lámpánál, hogy ő most alszik az ülésben, így komoly show-t kellett neki vezetés közben produkálnom, hogy eltántorítsam...

Az ugrálóvár téma azért azóta is előjön. Most például Tatára mentek a nagyszülőkkel, amihez nem volt sok kedve a fiúnknak (sehová sem szeret elindulni igazság szerint), de amint előkerült, hogy lesz "bemence meg ugrálóvár" alig lehetett visszafogni, nagyon kooperatív lett :-)

Nincsenek megjegyzések: