2013. március 31., vasárnap

2013. március 29., péntek

Pókember a (lány)zsúron

Hétvégén Bálinttal az egyik csoporttársának a szülinapjára voltunk hivatalosak. Először kicsit idegenkedtem tőle, hogy játszóházban leszünk. De aztán kiderült, hogy ez egy amolyan szülinapos játszóház. Csak mi voltunk, meg egy bohóc.

S volt egy arcfestő leány is, aki az összes piros festékét Bálint pókember maszkjába fektette.
A lányoknál a pillangó volt a menő.
Amika, a szülinapos kislány anyukája pedig igazán kitett magáért: saját készítésű levendula-design díszítés, teríték, házi készítésű csokinyalóka búcsúzóul...
Bálint élvezte az ugrálóvárakat, a mindenféle plafonra szerelt hintákat, játékokat. Csatakosra izzadt a buli végére (volt kikészítve hajszárító is...).
Mikor hazamentünk, s Tóni megkérdezte, hogy ki volt ott a bulin, Bálint simán közölte: senki. Azaz főleg lányok voltak, az ő két nagy barátja nem. Bálintnál nem könnyű bekerülni a pikszisbe, s nem rejti véka alá a véleményét. Új szomszédainknak két kislányuk van, találkozván velük Tóni mondta Bálintnak, hogy majd milyen jót fognak együtt játszani. Erre Bálint: "De Apa, ezek lányok..."  

2013. március 28., csütörtök

Balázs 15 hónapos

Balázs 15 hónapos, 20-as lába és kb. 10 foga van. Most növeszti a kisőrlőket. Kettő már áttört ha jól láttam, a többi készülődik. Kiscsávónk fellelkesedvén, hogy most már őrlőfogai is vannak, egyre kevésbé akarja megenni a főzelékeket és egyéb bébikaját, cserébe egész nap enne: Túró Rudit, pilóta kekszet, kakaós cornflakes-et, palacsintát és mindent, ami édes nasi. Itt épp Túró Rudit tolt be kb. 5 másodperc alatt:
Balázst bevinni egy élelmiszerboltba óriási merészségről tesz tanúbizonyságot. Míg a többiek megelégedtek, s általában a mai napig is megelégednek egy (max két) valamivel, addig Balázsnak minden kell. Kifordul a bevásárlókocsi gyereküléséből, hogy le tudja rámolni a polcokat és azonnal eszi is amit megszerzett. Aztán ugyanilyen hamar megválik tőle, amikor a következő sarkon megpillant valami mást.
Sokat gagyarászik babanyelven, mutogat. S már egy-két szót felismerhetően mond: baba, ana és természetesen a "nem". Rázza mellé a kis fejét is. Rengeteg mindent megért és meg is csinál, ha mondjuk neki. Ő is megérteti magát. Pl. behív a szobába, mert mutatni akar valamit. Ilyenkor megáll előttem, rám néz és elindul a szoba felé, s időnként hátrafordulva ellenőrzi, hogy követem e. Minden megjegyez, lemásol, utánoz. És sok olyan csibészséget csinál, ami a két nagyobbnak még nem jutott eszébe. Főleg nem ennyi idősen....
Most már második hete itthon van holmi nátha miatt. De minap reggel jött velem, mikor vittem Kamillát a bölcsibe. Balázs tárt karokkal szaladt a saját gondozónénijéhez. Olyan jó volt látni, hogy tényleg kötődik  (mint ahogyan azt a bölcsis füzetben írták róla). Nem akarom elkiabálni, de számomra hihetetlen, hogy ilyen hamar beszokott. S nem csak elviseli, hanem a jókedvéből ítélve szeret is ott lenni. Egyébként is igazi társasági ember. Kamillához hasonlóan (s Bálinttal ellentétben) ő is azonnal odamegy a többi gyerekhez a játszótéren, barátkozik a többiekkel akkor is amíg pl. az orvosi rendelőben várakozunk. 

2013. március 25., hétfő

Márciusi hómunkások

A mai szép kis havazásról eszembe jutott a múlt hétvége. Március 15-én azzal vigasztaltuk magunkat, hogy mi legalább nem rekedtünk az autóban a behavazott autópályán (mert végül el sem indultunk) és különben is ez az idei szezon utolsó hava. Na ebben nagyot tévedtünk. Pedig én már úgy elfelejteném a tél dzsekihalmokat, harisnyákat, sálakat és azt az összesen tíz darab kesztyűt, ami a szezon végére megmaradt (természetesen idén is mind pár nélkül). De homokozás helyett sajnos még mindig a hótakarítás az aktuális program.

2013. március 18., hétfő

Kamilla öltöztet

 Kamilla öltözteti kedvenc babáját. A sapka már fent van,
jöhet a nyári szandi.
Még szerencse, hogy elég türelmes Kamilla kedvenc babája.

2013. március 15., péntek

Balázs is a bandában

Balázs nem csak méreteit tekintve haladja meg testvérei korosztályos adatait, hanem tevékenységeiben is. Babajátékok helyett természetesen mindig a nagyok játékához szeretne csatlakozni. Legók (kis darabos), társasjátékok, memóriakártyák és kirakósok nagy mumusa ő. Vagy a játék veszélyes rá nézve, vagy ő veszélyes a játékra nézve vagy épp mindkettő egyszerre. Ezért az ilyen játékokat mindig a nagyok ágyán játsszuk, ami elég magas és leesésgátlóval védett, mely nem csak a leesést, de a törpék felmászását is gátolja. Ilyenkor nyüszítve áll az ágy mellett...
A kanapé és a többi ágy már nem jelent számára gondot, azokra simán felmászik. Így aztán ő  is részt vesz a hentergős tömegjelenetekben,
és egyéb mórikázásokban.

Ha épp nincs semmi akció, akkor sokszor odamegy Bálinthoz, felkapaszkodik rá és húzkodja, hogy hancúrozzanak. Bálint eddig nagyon óvatosan bánt Balázzsal, de most megérezte, hogy egyre komolyabban kell vennie az öccsét, így hát már nem mindig bánik vele kesztyűs kézzel. Balázs azonban nem csak a hülyeségre kapható. Jön mesekönyvet lapozni, rajzolni (sokszor ő kéri a ceruzákat), gyurmázni is.
Kitartóan vesz részt ezekben. Rövid ideig a mesenézéshez is csatlakozik, de annak azért még nem jött el igazán az ideje.

2013. március 10., vasárnap

Kép az oviba

Az ovis öltözőszoba falán van egy kukac, melyet a gyerekek fotói díszítenek. Bálint fotójával már hetek óta adósok vagyunk. Ma végre sikerült egy vállalható képet csinálni. S ráadásul - bár ezt a fotó csak mérsékelten tükrözi - pont frizuraigazítás után vagyunk. Eddig ha túl hosszú volt Bálint haja, Tóni letolta neki 5 mm-esre mindenhol, aztán hagytuk, hogy nőjön. Tegnap végre sikerült rábeszélnem a házi fodrászt, hogy ne golyófejet gyártson a gyereknek, hanem csak hátul és oldalt nyírja fel. Szerintem tök jó lett.

2013. március 5., kedd

Nem férünk el!

Tartja magát az együtt fürdés. A résztvevők az évek alatt növekedtek, maguk a résztvevők is folyamatosan növekszenek, de a kád nem növekszik. Így már csak akkor férnek el hárman, ha mindenki behúzott lábakkal csücsül. Bálint azonban előszeretettel terpeszkedik, befekszik a kádba, vagy csak éppen kinyújtja a lábait, s máris jön  a panasz minden oldalról: nem férünk el! Balázs ül általában közepén, így ő minden oldalról kapja a jót.
 A nagy sláger a locsolás, illetve a vízipisztolyozás. 
Ez a fiúk esetében nem olyan nagy dráma, de Kamilla haját a kelleténél többször kell szárítani, ami nem oly nagy öröm se szülőnek, se gyereknek. A víz okozta károkat csökkentendő a lány haját Apukája copfozza, csatolja fel. Egész ügyes már, főleg ahhoz képest hogy onnan indultunk, hogy miként kell egy hajgumit áthurkolni és több rétegben rátekerni a copfra... :-)