2013. május 30., csütörtök

Gyakori vendég a sebészeten

Egyik nap két óra közti szünetben láttam, hogy van egy nem fogadott hívásom a bölcsiből. Ez ugye sosem jelent jót. Miközben tárcsáztam, azon gondolkodtam ki tudna most elmenni a bölcsibe, mert nekem még meg kell tartanom egy szemináriumot. Kiderült, hogy Kamcsa elesett a motorral és csúnya sebe lett az állán. Az is kiderült, hogy közben beszéltek Apukával, aki szerint ha még egyben van a gyerek, akkor maradhat. Így délután mentem érte, de melegen ajánlották, hogy mutassam meg dokinak, kell e foltozni a sebet. Ekkor jártunk először a sebészeten. Varrni, ragasztani nem kellett, csak kipucolták a bibit és kaptunk egy jókora kötést. Hétvégére leesett a kötés, bevarrosodott a seb, s hogy jól szellőzzön, nem is tettünk rá új kötést. Ez hiba volt. Két nap múlva ugyanis ismét hívtak a bölcsiből: Kamcsa elesett a motorral és most rögtön menjek érte. Mentem is, onnan pedig mentünk vissza a sebészetre. Ezúttal tényleg felrepedt, s összeragasztották 3 csíkkal. Pár nap múlva pedig újabb kötözésre voltunk hivatalosak. Kami egyébként egy hős volt, egyszer sem sírt. De azóta is motorozik (egyelőre védőtapasszal az állán).

2013. május 28., kedd

Balázs 17 hónapos

Balázs 17 hónapos. Mindjárt itt a másfél év! Balázs továbbra is hű a becenevéhez (kistehén): fehér, mint a hó, jó húsban van és nem eszik húst (kivéve ha az fasírt vagy IKEA-s svéd húsgolyó formájában jelenik meg). Itt egy politikailag korrekt aktfotó.
Kérésre nem csak azt mutatja meg, hogy hol van a fütyi, hanem az egyéb testrészek (kéz, láb, orr, száj, szem stb.) is nagyon jól mennek már. A szókincs is bővül szép lassan (apa, anya, tej, hinta), s egyre felismerhetőbbek a szavak. Egyébként elég folyamatosan mondja a magáét babanyelven. Ő se lesz egy szűkszavú, visszahúzódó gyerek. 
- Jó testvérek? - kérdezik tőlem gyakran. Nem tudom mitől jók a testvérek, ezért általában ezt mondom: Igen, jók. Sokat játszanak együtt. Konkréten  bunyóznak álló nap. Valaki mindig sír, néha mind a hárman. Balász irtó stramm kölyök. Nemcsak fizikai felépítését tekintve, hanem mentálisan is jól bírja a gyűrődést. 
Rend akkor van, ha alszanak vagy mesét néznek. Ilyenkor aztán van feszült sorban állás, 
vagy koncentrált sorban ülés.
Bálint egész nap elülne a mese előtt (főleg ha a Youtube-ról saját maga által letöltött legos videókat nézhet), Kamcsi kb. 20 percig, Balázs max. 2 percig bírja. Következésképpen a rend és fegyelem 2 percig tart. Aki a kicsit nem becsüli...

2013. május 27., hétfő

Anna, Peti és Gergő

Múltkor délután tereltem a gyerekeket kifelé az oviból. Kijutottunk szép libasorban a bejárat ajtón. Egy általunk nem ismert kisfiú álldogált ott éppen, s meglátva minket eképpen szólt anyukájához: 
- Ez itt Anna, Peti és Gergő.
Nem, nem. Ez itt kérem Kamilla, Bálint és Balázs. Be kell látnom, névválasztásaink kevésbé szerencsések, mint Bartos Erikáé. Hiszen úgy tűnik rövid és frappáns nevekkel lehet híresnek lenni. 

2013. május 21., kedd

Pünkösdhétfő Tatán

Szeretjük Tatát. Közel van, van tó és babakocsival is jól sétálható tópart, megfelelő vendéglátóipari egységek, állandó vurstli. Nem mellékesen nagyszülői bázis is található itt, ezúttal a mieinken kívül öt további unokával kiegészülve. 
A legkisebbek:
Kiegészülve a középső korosztállyal:
 És a legnagyobbakkal:

Standard programok: ebéd a Pikantóban, ezt követő palacsinta és ugrálóvárazás egy sarokkal odébb a parton, fogócska a réten.

Új elemként pedig pónicikli:

A hasonló programok nagy problematikája a délutáni alvás vagy épp nem alvás. Egy délelőtt nem sok mindenre elég (főleg ha 11-kor indulunk neki). Az egész napos programokat a nagyok már úgy-ahogy bírják. Balázs viszont elfárad, s ilyenkor beájul. Ezúttal ebéd közben az etetőszékben érte utol az álom, majd rövid alvás után visszacsatlakozott a programba. Kora este hazafele aztán mindenkinél lemerült az akkumulátor, s volt nagy horkolóverseny az autóban a hátsó sorban. Hazaérve pedig nagy sírás, mert fél óra alvás kevés volt...

2013. május 14., kedd

Ébresztőóra

Van egy ébresztőóra a hálószobánkban. Minden reggel ennek a hangjára ébredünk. Sajnos nagyon korai időpontra van beállítva az ébresztőóra, melyen változtatni nem tudunk. Így minden reggel 6 óra magasságában megszólal emígy: "Tej-tej! Apa-apa! Aja-aja!"
S mindig reménykedünk, hogy a "tej-tej" után ébresztőóránk még visszapihen egy kicsit. De nem. 

2013. május 8., szerda

Máté ballagásai 2.

Máté a hétvégén elballagott a középiskolából, ez alkalomból ismét Szentgotthárdon voltunk.

A ballagás előtt és után a gyerekek a szokásos programot futtatták. Megetették a szomszéd tyúkokat, a házigazdák macskáit (Bálint úgy belejött, hogy a másnapi ebédnek szánt csirkét is elkezdte kihordani a macskáknak), bukósisakot és motort próbálgattak, ment a foci stb.
Idén új versenyzővel is bővült a csapat. Balázs minden háziállat előtt megállt és nagy mutogatások  közepette közölte, hogy "ajjaj" vagy "jaja". Második napra már nagyon felbátorodott és fizikai kontaktust is kezdeményezett. Míg Bálint nagyon kedvesen és szakértően simogatta a cicákat, Balázst egy idő után le kellett állítani, mert féltem, hogy a cica bizony zokon veszi amit tőle kap.


Balázs egyébként is lefoglal mostanában egy teljes embert. Megy mindenhova, nagyon akar mindent, főleg  a tilosban járni: úttestre nevetve lerohanni, mert az vicces; cica farkát meghúzni, mert az vicces; díszvirágokat letépkedni, mert az vicces; kavicsot enni, mert az biztosan finom, de legalábbis biztosan nem helyesli anyukája... Így hát hétvégén (is) nyomkövetőt játszottam: Balázst két méter sugarú körön kívül engedni bátorság. 

Máté ballagásai 1.

 2009. június Szentgotthárd  - Máté ballag

2013. május - Szentgotthárd - Máté megint ballag

Senki nem öregedett 4 év alatt és a napszemcsi is a régi. 

2013. május 4., szombat

Balázs is...

Természetesen Balázs is mindent épp úgy, pont ott és akkor szeretne csinálni, mint a nagyok. Az aktuális sláger a házi jégkrém (lefagyasztott gyümölcs joghurt), amit az első alkalmakkor még csak kóstolgatott, de a hidegtől összerázkódva mindig elkapta a fejét. Aztán egy szép napon megkaparintott egy egész darabot és  a homokozó szélén sorban ülve ő is komótosan elfogyasztotta. 

A trambulinozásból sem maradhat ki. Ha Balázs is bemegy, akkor nincs ugrálás. Ilyenkor csak körben futkározik Bálint és Kamcsi, de még így is nehéz állva maradnia Balázsnak. Alábbi rövidfilm címe: "Balázs küzd az állva maradásért, majd Kamilla próbálja meg felhívni magára a fiúk figyelmét, akik inkább egy autóval játszanának".
Bálint és Balázs egyre többet játszik együtt: autóznak, a lovagokat és katonákat rendezgetik a vár körül. Csupa fiús téma. Kamilla pedig jön panaszkodni: "Nem játszanak velem a fiúk..." 

2013. május 2., csütörtök

Kerti parti(k)

Mióta elmúlt a tél, s a tavaszt átugorva megérkeztünk a nyárba, minden nap ovi-bölcsi után estig a kertben vagyunk. És hétvégén is. Ehhez alkalomadtán kisebb-nagyobb társaságot is hívunk. Mivel mostanra már Tóni gimis baráti köre is beleerősített a gyermekvállalásba, a homokozó melletti sörözés is jó szombat délutáni programnak bizonyul. Sok jó ember, kis helyen is...